A Mercedes rohamkocsi története

Az 1970-es évek közepétől az eset- és szállítókocsik mintájára a rohamkocsi-szolgálatnál is megkezdődött a homogén járműállomány kialakítása. Az első Mercedes-Benz 309-es az Országos Mentőszolgálat működésének 25. jubileumi évében kezdte meg szolgálatát a Markó utcai Központi Mentőállomáson. Betegtere méreteinek, műszaki paramétereinek és menettulajdonságainak alapján kiváló elismerést kapó járművet 1973-ban, a Budapesten megrendezett VI. Nemzetközi Mentőorvosi Kongresszuson mutatták be a szakmai közönségnek A típus meghonosítása méltó folytatása volt az akkor már közel húszéves gyakorlattal rendelkező szolgálati ágnak, de a maga nemében példátlan is a szocialista, KGST keretekben gondolkodó rendszer gyakorlatában a típus megvásárlása és meghonosítása. Az 1973-tól importált, benzin üzemű, 1,6 tonnás, 2307 köbcentiméteres, 85 LE-s, 4 sebességes gépkocsik a Mentőszolgálat rohamkocsiparkjának tartós, hosszú életű darabjai lettek. Elismerésre és tiszteletre méltó a korabeli vezetés döntése és a gyakorlat következetes alkalmazása, mert az 1973-ban elindított Mercedes-program néhány éven belül a negyvenedik évét tölti be.

A 309-es típus betegterét a Markó utcai Központi Javító Műhelyben mentődolgozók társadalmi munkában alakították ki. A járműveket gépkocsivezetők és autószerelők, lakatosok készítették szabadidejükben, társadalmi munkában éjszaka és hétvégén ill. szolgálatból történő lelépés után. A jármű belső terének kialakításakor a betegtér és a vezetőfülke egy légtérben volt. A sebészeti, belgyógyászati, mérgezési és egyéb felszerelések, valamint terápiás és diagnosztikai felszerelések elhelyezése a tágas betegtérben kialakított szekrényekben kerültek elhelyezésre.

Az 1960-as évek végétől a mentőgyakorlatban mind gyakoribbá váltak az iszkémiás szívbetegség akut formáinak megjelenései. Ez utóbbi szemlélet gyakorlati alkalmazásának gyorsasága, az új eljárások gyakorlatban történő alkalmazása a magyarországi gyógyászatban példa nélküli. Hamar megszokottá vált, hogy kórházi osztályok a Mentőszolgálatot hívták segítségül betegeik ellátásához az akkor még speciális, a hospitális gyakorlatban még alig alkalmazott vagy éppen ismeretlen gyógyeljárások alkalmazásához. A különleges eljárások közé tartozott akkoriban a centrális vénabiztosítás, a pacemaker terápia és a defibrillálás. Már az első Mercedes típusú rohamkocsik felszerelései közé tartoztak az amerikai Bird Mark 8-as, Mark 10-es, Mark 14-es, valamint Urgency Bird nyomásvezérelt, kétfázisú lélegeztetésre alkalmas lélegeztetőgépek. Az NSZK-ban gyártott Visicard 7-es és Visicard 8-as kardioszkópokaz 1970-es évek elején kerültek a Mentőszolgálathoz. Mellkasra helyezhető háromlábú érzékelőjével és kábellel is üzemeltethető, katódsugárcsöves EKG készülék volt.

A magyar MEDICOR Művek által gyártott MC 3-as kardioszkóp1972-ben, a Visicard után nem sokkal később került forgalomba, mely szintén megbízható, de lényegesen olcsóbb készülék volt, mely nagyban hozzájárult tömeges elterjedéséhez, s így nemsokára valamennyi esetkocsin rendszeresíteni lehetett. A katódsugárcsöves készülék 12 elvezetéses EKG-t tudott készíteni.

Az első defibrillátorok, a MELA ET 25-ös típusú aszinkron üzemmódban üzemelő defibrillátor, ezt követték az aszinkron Servocard B, majd a továbbfejlesztett, immár szimkron és aszinkron üzemmódban alkalmazható Servocard B 2 modellek, melyekbe már katódsugárcsövű kardioszkópot is építettek. Az első pacemaker alkalmazása szintén egyidős a defibrillátoréval. A Vitacard, majd a MELA S 2 modellek az 1960-as évek közepétől álltak szolgálatba, az utóbbi belső üzemmódban is alkalmazható volt. Sajátos színt kölcsönzött a kornak a pénzhiányból fakadó kényszer, amikor is a valutaszegény időszakban ún. „házi megoldások” születtek, és egyedi módszerekkel épített készülékek jelentek meg a mentésben. Mindez a rohamkocsi személyzetének leleményességét dicséri: Kaszanics András mentőszakápoló és két bajtársa, Perczel Tamás mentőápoló és Tóth Antal gépkocsivezető - a Markó utcai rohamkocsicsoport tagjaiként - az 1970-es évek közepén Pacero névre keresztelt készülékeket építetettek, melyek fix és demand üzemmódban egyaránt üzemeltethetőek voltak. A szellemes megoldás követőkre talált, a rohamkocsikat a Mentőszolgálat Rádiótechnikai Osztályán készített pacemakerekkel szerelték fel. Az 1970-es évek közepétől fix és demand formában egyaránt üzemeltethető Hellige SC 810 pacemakerek lettek rendszeresítve rohamkocsikon, melyek centrális vénán bevezethető elektród-katéter útján ingerelték közvetlenül a szív jobb kamráját.

A gépkocsiban Storno CQL 612 típusú félvezetős (tranzisztoros), több csatornás rádiókészülék üzemelt. Korának kiemelkedő újdonsága volt, hogy ennél a készüléknél a praktikusan egybeépített adó-vevő és hangszóró már egy dobozban volt elhelyezve. Kisebb megjelenése lényegesen megkönnyítette a rádiózást és a készülékek elhelyezését a mentőkocsikban. A STORNO legújabb készülékét már az OMSZ igényeit figyelembe vételével készítette el, melyet a Mentőszolgálat 1971 és 1987 között üzemeltetett.

A következő években érkezett az újabb generációs modell, a Mercedes-Benz 308-as típusa, melyek közül az első darab még eredetiként felszerelve jött, a többi beérkezett, megvásárolt rohamkocsi már külső, Mentőszolgálaton kívüli műhelyben készültek. Az újabb generációs rohamkocsikat a megyei mentőszervezeteket már készen, átalakítva kapták meg a Mentőszolgálat Gépjármű Osztályától.

Műszaki adatok:

  • Motortérfogat: 2307 cm3
  • Teljesítmény: 85 LE
  • 4 sebességes