Tájékoztató kiadványok
Cikkek, tanulmányok a magyarországi mentés történetéből
2020
A Markó utcai Mentőpalota pincerendszerében kezdte meg működését 1956. október 24-én, a forradalom másnapján a mentődolgozók által „Pincekórháznak” elkeresztelt különleges szükségkórház. Életre hívását az indokolta, hogy 1956 őszén, az órák alatt kibontakozó fegyveres összecsapások idején az Országos Mentőszolgálat szinte háborús körülmények közé került. Néhány óra leforgása alatt a sérültek tömegét kellett ellátni, és a továbbiakban számítani lehetett a harcok eszkalálódására és a sérültek számának emelkedésére.
A helyzet súlyosságára való tekintettel a budapesti mentést személyesen Dr. Orovecz Béla, az OMSZ alapító főigazgatója irányította.Október 24-e reggelén – az éjszakai harcok láttán – elrendelte a Markó utcai légoltalmi pincerendszer üzembe helyezését és a várható sérültek tömeges ellátásához szükséges egészségügyi felszerelések beszerzését. A mindössze nyolc éve alapított Országos Mentőszolgálat 1956-ban ismét felelevenítette azt a második világháborús gyakorlatot, amelynek során a főváros ostromakor a Markó utcai épület pincéjében fogadták és látták el a környék sérültjeit. A több mint tíz évig használaton kívüli légópince helyiségeit most újra segélykórháznak rendezték be. Ismét itt helyezték el a sérülteket, és – mentőorvosok irányításával – végezték a betegellátást. Külön blokkban még műtőt is kialakítottak, ahol a legsürgősebb, gyakran életveszélyes esetekben azonnali beavatkozásokat végezhettek. A kórház elindítását megkönnyítette a főigazgató második világháborús légoltalmi tapasztalata.
Látva a harcok elhúzódását, az Egészségügyi Minisztérium a tartós betegellátás kívánalmainak megfelelően nagyobb egészségügyi szállítmányt utalt ki a mentőknek. A Fővárosi Autóbuszüzem önkéntes sofőrjei is felsorakoztak a mentésben segíteni akarók táborába: matracokat, kötszereket és gyógyszereket szállították autóbuszaikon a Pincekórházba. A Mentőszolgálat később több ízben is „csatasorba” állította a Fővárosi Autóbuszüzem buszait és dolgozóit: a legsúlyosabb harcok és tömegbe lövetések idején ők is segítettek a mentésben és a betegek szállításában. Ezekben a napokban így sok súlyos sérült életét sikerült megmenteni.
A mentők hozzáállását mindvégig pártatlan segítségnyújtás jellemezte. A Pincekórház orvosai a szabadságharcosok és járókelők mellett sérült szovjet katonákat is befogadtak, gyógykezeltek és operáltak. A harcokban feladatteljesítés közben mentődolgozók is megsérültek, sőt emberéletek is estek áldozatul. Szolgálatteljesítés közben halt hősi halált Rónafalvi Ödön mentőorvossegéd és Kecskés Sándor mentőápoló. A folyamatosan duzzadó beteglétszám és a helyszűke miatt a Pincekórház betegeit időről időre továbbszállították a különböző kórházakba. Október utolsó napjaiban – november elején kezdődtek azok a tárgyalások a Mentőszolgálat főigazgatója, Orovecz Béla és a Budapest VI. ker. Szobi utcai – akkor szemészeti – kórház főorvosa, Dr. Constantinovits Milán között, melynek eredménye végül a Pincekórház kiürítése és átköltöztetése lett.
A mentők átvehették az épületet, s így kialakult kórházuk, a „Mentőkórház”, mely Magyarországon a sürgősségi betegellátás csírája lett.
*
A Pincekórház emlékét ma is őrizzük, hiszen olyan emberi helytállásról, összefogásról tanúskodott rövid élete, amelyhez foghatót igen ritka pillanatokban produkál a történelem. E helyen, az Országos Mentőszolgálat Kresz Géza Mentőmúzeumának kiállítóhelyén tisztelgünk az áldozatok, az ellátott betegek és a Pincekórház minden egyes önfeláldozó dolgozója előtt!
(Debrődi Gábor)
Dr. Debrődi Gábor PhD múzeumigazgató, történész
Valics Dezső dokumentációs fotóriporter
Marosi Gábor technikai munkatárs
Vladár Csaba képzőművész
A Mentőmúzeum alapításának gondolata az 1896. évi millenniumi kiállításon született, hol a fővárosi mentők kiállították mentési szakfelszereléseiket és ideiglenesen felállított mentőállomásukat üzemeltették. A múzeum indulása az 1887-ben alapított Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME) 1890-ben épített Markó utcai mentőszékházának, a „Mentőpalotának” 1898. évi bővítésével vált realitássá. A múzeum alapítója a korabeli magyar orvostársadalom egyik legkiválóbb férfiúja, a zseniális szervező, Dr. Kresz Géza (1846-1901) a magyarországi szervezett mentés megteremtője, a BÖME alapító igazgató főorvosa volt. Tényleges működését, már utódjának, Dr. Kovách Aladár (1866-1922) igazgatóságának idején kezdte meg.
A múzeumot 1926-tól kezdődően folyamatosan bővítették, átalakítása 1937 elejére, a BÖME alapításának ötvenedik évfordulójára fejeződött be. Az átalakítás Dr. Körmöczi Emil (1869-1949) igazgató főorvos felügyelete és irányítása mellett történt. A második világháborút követően a kormányzat a magyarországi mentőintézmények államosítása mellett döntött. 1948. május 10-én megalakult Magyarország legnagyobb egészségügyi intézménye, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), melynek központi irányítószerve, a Főigazgatóság és szakigazgatási osztályai 1949 februárjában az államosított BÖME Markó utcai székházába költöztek. Az OMSZ alapító-főigazgatója Dr. Orovecz Béla (1909-1966) orvos-őrnagy, mentésügyi miniszteri biztos volt. A székházban állandósuló helyszűke miatt a múzeum működését az 1950-es évek közepétől ideiglenesen szüneteltették, újbóli megnyitására az OMSZ Róbert Károly körúti új székházának 1983. évi átadását követően került sor.
A múzeum újranyitásának gondolata és a páratlan gyűjtemény egyben tartása és bemutatása a rohamkocsi-szolgálat főorvosának, Felkai Tamásnak (1922–1997) személyes ügye volt. Felkai Tamás az újraindításig a gyűjtemény egyes darabjaiból összeállított kollekciókkal ismeretterjesztő mentéstörténeti kiállításokat szervezett és előadásokat tartott. Publikációival, előadásaival, A mentés kialakulásának fejlődéstörténeti elemzése c. mentéstörténeti kandidátusi értekezésével és 1980-ban megszerzett kandidátusi fokozatával a mentés ügyét és a mentéstörténelem népszerűsítését szolgálta egész életében. Az egykori alapító nevét felvevő Kresz Géza Mentőmúzeum 1987. május 10-én, a szervezett magyar mentés centenáriumi évében nyitotta meg ismét kapuit. Igazgatója Felkai Tamás lett, aki 1997-ben bekövetkezett haláláig vezette a nagy múltú intézményt. Őt kortársa, Dr. Pap Zoltán, az OMSZ nyugalmazott főorvosa, az akkori tudományos és oktatási kérdésekben irányadó Szervezési és Módszertani Osztály alapítója-vezetője követte 1997-ben. A múzeum igazgatói posztját 9 éven át, 2006 végéig töltötte be. Vezetése alatt a Mentőmúzeum a megyei mentőszervezetekkel szorosan együttműködve vándorkiállításokat szervezett az országban, amelyeken a mentéstörténet tárgyi emlékeit, mentéstechnikai eszközöket és a Mentőszolgálat egykori gépjárműveit mutatták be az érdeklődőknek.
Dr. Felkai Tamás és Dr. Pap Zoltán a Mentőmúzeum tevékenységének fejlesztésével, a mentéstudomány eredményeinek népszerűsítésével kiemelkedő kulturális érték megalapozói voltak.
2005-ben kisebb, majd 2008 és 2009-ben jelentős felújítások, beruházások történtek a Mentőmúzeumban; világítástechnikai együttesét a kor modern elemeivel cserélték le, helyiségeibe mozgás- és füstérzékelő rendszert telepítettek. A padozat új járófelületet kapott, kiállítótermeibe újabb, esztétikusan kivitelezett tárlószekrények kerültek. A mentés és a mentéstörténelem szemléletesebb bemutatása végett a Paulikovics Elemér kiállító terem vetítőteremmé alakult. A múzeum könyvtára és kutatóhelyisége is megújult, az udvari garázsokban muzeális mentőgépkocsik lettek kiállítva.
Külön öröm és büszkeség számunkra, hogy a Mentőmúzeum a 2009. évi Múzeumok Majálisán „A legigényesebb program közönségdíját” nyerte el a nagyközönség szavazatai és a szakmai zsűri döntése alapján, mely díjat minden évben egyszer és csak egy múzeumnak ítélnek meg.
Dr. Kresz Géza
(1846-1901)
1887-ben dr. Kresz Géza (1846-1901) létrehozta a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet (BÖME). Az egyesület bécsi mintára alakult. Létrehívóját, dr. Kresz Gézát tiszteljük a magyarországi szervezett mentés alapító atyjaként.
Dr. Kresz Géza foglalkozását tekintve Budapesti V. kerületének tisztiorvosa volt. Széles látókörű, művelt, humanista ember. Ő alapította a budapesti Korcsolyázó Egyletet is. Szerette a baráti társaságot. Kresz Géza munkásságának elismeréseképp Ferenc Józseftől nemesi oklevelet kapott.
Dr. Kresz Géza igen sokat tett a főváros mentésügyéért. Fáradhatatlanul dolgozott, hatalmas szervezőmunkát végzett. Javasolta a Duna két partján, a hidak közelében 6-8 mentőház felállítását. Egy távolabbi elképzelése az volt, hogy kerületenként 1-2 mentőházat állítanának fel. Az utcán és lakásokban talált betegeket először nem a közkórházakba, hanem a központi mentőházakba szállították volna. Innen vitték volna tovább a már ellátott betegeket a gyógyintézetekbe. Kresz Géza felismerte, hogy szükség van a segíteni akaró emberek oktatására is. Fontosnak tartotta, hogy széles körben oktassák az elsősegélynyújtást.
A Mentőpalota 1890 körül
Az ő tevékenységének eredménye volt a Mentőpalota megépítése is. Az épületet, ahol ma a mentők Főigazgatósága, a Központi Mentőállomás, a Központi Irányítócsoport és a múzeum is működik, 1890-ben adták át. Ez Európa legelső, mentőállomásnak épült épülete, mely azóta is a mentőké. Tehetős emberek önkéntes adományaiból és a főváros anyagi hozzájárulásából sikerült 1-1,5 év alatt felépíteni. Kresz Géza is itt lakott a családjával a 2. emeleten. Az udvarban voltak az istállók, szénapadlással, a mentőfogat, mely elé befogták a lovakat, amikor esethez indultak.
Az egykori istállóépület a
Markó utcai Mentőpalota
udvarán
A Mentőpalota két épületszárnyából a másodikat később építették, s az 1890-es évek végén adták át. Eredetileg a Nyiroktermelő Intézet épülete állt itt, melyet lebontottak. Az új épületszárnyban a bentlakásos legénység hálószobái is helyet kaptak, de itt voltak a raktárak, és itt működött a Kresz Géza által alapított Mentőmúzeum is.
Dr. Kresz Géza volt az, aki megkezdte a mentők emlékeinek gyűjtését és rendszerezését. Így jöhetett létre múzeumunk, mely kisebb-nagyobb szünetekkel az 1890-es évek óta fogadja a látogatókat, és bemutatja a magyarországi mentők működését, eszközeit. 1937-ig a múzeum 1 szobából állt, majd több szobába költöztették az anyagait. Az 50-es években egy ideig a padláson porosodtak az emlékek, majd a 80-as években ismét megnyitotta a kapuit a Mentőmúzeum. Ez a gyűjtemény egész Európában egyedülálló. Az egyetlen olyan múzeum európai viszonylatban, ahol kizárólag a mentéssel kapcsolatos emlékeket, felszereléseket gyűjtöttek összee és ahol megismerhetik az elsősegélynyújtás és mentés fejlődését történetileg is.
Kresz Géza a mentésszervezés ügyét hatalmas léptekkel vitte előre Magyarországon. Az 1900-as években sorra alakultak a kisebb mentőegyesületek a magyarországi városokban, falvakban is, melyhez a mintát a BÖME szervezete szolgáltatta. Dr. Kresz Géza tevékenysége példaértékű maradt a későbbi mentőnemzedékek számára is. Sírja a Nemzeti Sírkertben található. Az Országos Mentőszolgálat vezetői ma is évente megkoszorúzzák nyughelyét a mentők tisztelete jeléül.
A Kresz Géza Mentőmúzeum a Markó utcai Mentőpalotában, Budapest szívében található. Az 1890-es években épült Mentőpalota falai között nemcsak mentőállomás és irányító központ működött, hanem már a kezdetektől a mentők felszereléseit, tárgyi dokumentumait bemutató múzeum is. A múzeumot, valamint az épületet – továbbá az első magyarországi mentőegyesületet is – Dr. Kresz Géza alapította. Múzeumunk látogatói megismerkedhetnek a mentéstörténet tárgyi emlékeivel, valamint a mentők és szervezetük nemes, önzetlen munkájával. E gyűjtemény Európában egyedülálló.
A múzeum által őrzött kincsek kronologikus sorrendben, egykori rendeltetésüknek megfelelő csoportosításban tekinthetőek meg. Látogatóink megismerhetik a magyarországi elsősegélynyújtás és mentés múltját a 18-19. századi borbélysebészek tevékenységétől, a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület létrejöttén át, a szerveződő városi mentőegyesületek munkájáig. Követhetik a két világháború között az országos hatáskörű mentésszervezés kibontakozását, továbbá megismerhetik az 1948-ban alapított Országos Mentőszolgálat működését. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a rohamkocsi sikertörténetébe, megtekinthetik az első rohamkocsi-szolgálat felszereléseit, eszközeit. Múzeumunk figyelemmel kíséri az oxiológia (mentéstudomány) fejlődését is. A gyűjteményben láthatóak különböző orvosi és mentéstechnikai felszerelések, egyenruhák és különböző rendeltetésű mentőgépjárművek az 1950-es évektől napjainkig. Részletesen ismertetjük a mentőjárművek történetét, a lovas kocsiktól egészen a modern mentőautókig. A vetítőteremben a mai és a korabeli mentők izgalmas életét bemutató filmösszeállítások peregnek.
A múzeumi látnivalók igazi különlegessége a Pincekórház 1956 emlékkiállítás. Állandó kiállításunkkal emléket állítunk az 1956-os forradalom és szabadságharc idején hősiesen helytállt mentődolgozóknak, akik a Mentőpalota légoltalmi pincerendszerében létrehozott, sebesülteket ellátó ideiglenes kórházban hősiesen ápolták a sérülteket és mentették meg sokak életét. A kiállítás eredeti helyszínen, az egykori helyiségeket korabeli felszerelésekkel berendezve, műtőrészleggel mutatja be a Pincekórház világát.
További információk a Kiállításaink és a Gyakran ismételt kérdések menüpontok alatt olvashatóak.
Hétfő: 08:00 - 16:00
Kedd: 08:00 - 16:00
Szerda: 08:00 - 16:00
Csütörtök: 08:00 - 16:00
Péntek: 08:00 - 16:00
Szombat: Zárva
Vasárnap: Zárva
